Az alapítóról

Szigeti Tóth János 1947-ben született. Szociológus, PhD tudományos minősítését a felnőttképzés szakterületén szerezte meg, az ELTE és több más egyetem oktatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető docense. A Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke, a Felnőtt oktatás Nemzetközi Tanácsának alelnöke, az Európai Felnőttoktatási Társaság elnöke volt. Emellett az EU Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatóság szakértője, az International Hall of Fame első magyarországi kitüntettje.

"Tartás és méltóság – így mondják röviden (a régi népfőiskolások). Az ő példájuk segített nekem a legtöbbet abban is, hogy a népfőiskoláról, mint nemzeti és egyben európai művelődési tradícióról nem szabad és nem is lehet lemondani. És abban is, hogy eltökéltség kell a kivitelezéséhez"

Életének legfontosabb helyszíne Mindszentkálla volt, ahová legmélyebb gyökereivel kötődött, otthonának tartotta és ahol földi élete is véget ért.

Mindszentkállért

2019 nyarán az alapító,  Szigeti Tóth János elhunyt. Nagyszülői házát és a teljes ingatlant hagyatékként a Mindszentkálláért Alapítványra hagyományozta és az alapítvány kezelői a nagyszülői házból családtörténeti emlékházat alakítottak ki, valamint az adományozó emlékének ápolásával együtt népfőiskolai, közösségi programokat valósítanak meg. Az alapító halálát követő első nagyobb rendezvény a „Beszélgetés a diófák alatt” című országos találkozó volt, 2020. augusztus 29-én.

Könyvtár

2019-ben poszthumusz tanulmánykötet jelent meg Szigeti Tóth János munkásságáról „Minőségvédelem és hazaszeretet. Írások a népfőiskolákról, a felnőttképzésrőlés ami mögöttük volt, van… itthon és európában…” címmel. A tanulmánykötet annyiban rendhagyó, hogy nemcsak Szigeti Tóth János írásait tartalmazza, de megszólalnak benne a barátok, tanítványok, pályatársak is, és a terjedelmesebb életrajzi interjú által kibontakozó személyiségrajz pedig segíti megértetni az olvasóval egy nemzedék, a rendszerváltás nemzedékének karakterét.